Kis hazánkban a brand épülés egyik leglélekmelengetőbb példája a különféle termékek elé biggyesztett nem hivatalos ’házi’ megjelölés. A „na de ez házi” eposzi toposzra bepárásodnak a tekintetek, a gyomorszájat egyfajta meleg izgatottság önti el és a mannavárás jógapózába lényegül át a megszólított.Természetesen proaktívan - mondhatnám háeresen: asszertívan is - ki lehet erőszakolni a kínálást a „nincs valami házi” típuskérdéssel is, de ennek esetünkben a végeredmény szempontjából nincs jelentősége.

A házi jelzőcske egyenértékű a minőség fogalmával, persze nem csak egyszerűen a jó minőség vagy a prémium minőség fogalmával, hanem önmagában jelenti a minőségi kategóriák netovábbját, a csúcsok csúcsát, az ’egy minőség mind felett’ überkategóriát. A házi-nak nincsenek fokozatai, mint házibb vagy hungariházi, a házi egy szilárd alapokon álló, egységes és egyben univerzális hátteret biztosít a bármely termék megítéléséhez. Továbbá a házi nem engedi kisajátítani magát: marinéni baboskendőben gyúrt, tucatlisztből készített süteménye éppúgy lehet házi, mint a termelői öko biopiac t.s.o csomagolásban megjelenő kolbásza.

Természetesen a házi alapon kínált termékek között is külön figyelmet érdemel, külön piedesztált mondhat magáénak a házi pálinka. A ’házi’ önálló karakterrel bír, amelynek lényege a lehető legszélesebbre hangolt (vagy még az azon is túli) íz és aromaprofil.Melyek a legfontosabb ismertetőjegyei annak, hogy ezzel a speciális karakterrel van dolgunk:

• a gyümölcs teljes vagy részleges hiánya: amennyiben a fogyasztás előtt, alatt vagy után elhangzik az alapgyümölcs neve, az sem segíti a megvilágosodást
• hirtelen úgy érezzük, hogy nem volt hiába a gimnáziumi kémia óra, hiszen az adott alapanyag úgynevezett gyümölcsésztereit továbbra sem tudjuk kívülről, de a női neszesszerből jól ismert etil acetát vagy acetaldehid orron át általi áramlása azonnal emlékezetjavulást eredményez
• vállalkozó szelleműek vagy csak menekülésre képtelenek szájon át történő tapasztalatszerzés esetén igazolást nyernek, hogy nem véletlen nem akarták soha megkóstolni az olajos büdös zoknit vagy a hosszabb időre magára hagyott mosogatórongyot, bár emlékezetűk szerint mindig mindent a szájukba vettek
• lenyelés esetén rezignáltam emlékeznek vissza a korábban elhangzott mondatra, nevezetesen a ’jó pálinka megmarja az üvegpoharat is’ tartalmú ISO minőségkitételre, s most lélekben ostorozzák magukat, hogy nem figyeltek az intő jelekre
• megelőzendő bármilyen nem odavaló keresetlen megjegyzést, annak hangoztatása, hogy ezt már apuka (vagy még korábbi felmenők) is így csinálta

Ha túllépünk a tisztán érzékszervi alapú megfigyelésen, s üzleti kontextusba helyezzük a ’házi’ jelenséget, láthatjuk, hogy a brand stratégiák egyik különleges válfajával van dolgunk: nevezetesen a passzívan felépülő márka jeles és talán legdinamikusabb képviselőjével. A hangsúly esetünkben a passzívan van, hiszen vállalatok, szervezetek, termékek, személyek számára nem adottság, nem áll ab ovo rendelkezésre a brand tőkeértékének három fontos értékképző eleme, a márkahűség, a márkaismertség illetve a vélelmezett (átlagon felüli) minőség.Mondhatjuk, hogy a ’nagyi palacsintája’ vagy ’anyu húslevese’ kellő és nehezen túlszárnyalható alapot teremt és olyan érzelmi kötődést biztosít, ami nehezen túlszárnyalható.Na igen, sanyarúbb sorsú kereskedelmi versenyzőknek ezért aktívan kell(ene) küzdenie.

Végezetül, félreértések elkerülése végett megjegyzem: nem a készítés helye, nem a készítés kézműves, kis vagy nagyüzemi jellege, hanem a termék minősége az, ami számít.A termelőt egy dolog kell, hogy motiváljon, amit egy valódi influenszer így fogalmazott meg régebben: Alkoss valami nagyszerűt. Őrülten nagyszerűt.

[kérdés esetén: MakeitGreat Communication]

[kép forrása: internet]